Mit és mennyit igyunk kánikula idején? Csapvíz kontra ásványvíz

A hőség által kiváltott egészségártalmak kivédésének leghatékonyabb módja a bőséges - napi 2-4 liternyi - folyadékfogyasztás, ezért a megfelelő folyadék bevitelre a nagy melegben fokozottan kell figyelni. A nyári meleg még az egészségeseket is gyakran próbára teszi. A nagyobb mértékű a  párolgás és az izzadás - ezzel hűti magát a szervezetünk, de ezt a folyadékvesztést pótolni kell.
A hőségben a jéghideg víz ugyan jobban esik rövid távon, de bizonyos körülmények között a forró italok, mint például a különböző teák fogyasztásakor kevésbé fogunk izzadni. A szervezetnek nagyon érzékeny és hatékony riasztó- és hűtőrendszere alakult ki a hőkárosodás kivédésére, jeleznek az agynak, ami aztán szépen aktiválja az izzadságmirigyeket, és elkezd keményen verejtéket kiválasztani. Ezt a jelzőrendszert "csapjuk be" a meleg italok fogyasztásával.

 Általános alapszabály, hogy testsúly kilogrammonként minimum 30 ml vizet fogyasszunk, de nagy melegben ez akár több, mint a duplája is lehet.

Átlagos körülmények között  80 kg-os embernél a vizelettel, széklettel, izzadással és kilégzéskor kibocsátott vízmennyiség:

  • párás lélegzetünkkel 0,4 liter vizet eregetünk a levegőbe
  • a bőrön át 0,5 litert párologtatunk el
  • termelünk 1,4-1,6 liter vizeletet
  • a széklettel 0,1 liter ürül

Ez összesen 2,4-2,6 liter, ennyit kell egy 80 kg-os embernek naponta pótolnia, de a kánikulában akár  2 -3 szorosát is.

Magyarországon a csapvíz iható, és az ország legnagyobb részén a minősége is jó. Nyugodtan fogyasztható egyenesen a csapból is, de citromkarikával ízesítve, limonádénak vagy teának elkészítve, lehűtve jóízű.
Emellett még szódavíznek elkészítve vagy gyümölcsszörppel is fogyasztható. Sokan úgy gondolják, hogy a vezetékes víz minősége nem megfelelő, de ez több kutatás és ellenőrzés során sem bizonyosodott be. 
A tény, hogy a belső hálózat állapota alapjaiban határozza meg a vezetékes ivóvíz minőségét, élvezeti értékét. Az elöregedett vezetékekből kioldódó anyagok, illetve a kialakuló pangóvíz (állóvíz), a klór esetenként kellemetlen íz- és szaghatást eredményezhetnek. 
A vezetékrendszer felújításával ez a probléma nagymértékben kiküszöbölhető. Itt egyenes arányosság van: ha rossz a belső hálózat állapota, nem lesz finom a víz, ha jó állapotú a belső rendszer, jó lehet az ivóvíz is.
Magyarország kiváló ásványvizeiből is nyugodtan fogyaszthatnak azok, akik a palackozott vizeket részesítik előnyben. Az ásványvíz fogyasztása a szervezet ásványi anyag szükségletét kielégíti, így a hőség idején, a szokásosnál nagyobb folyadék-, s azzal az ásványi anyag veszteség legegyszerűbb pótlására alkalmas. Viszont nem minden palackozott víz ásványvíz, még ha annak látszik is, illetve nem ásványi anyagokban különösen gazdag víz. 
Nem ritka a csekély, vagy igen kis ásványi anyag tartalmú palackozott víz a boltok polcain. 
A palackozott vizek egy része egyszerű ivóvíz, másik része kis ásványi anyag tartalmú karsztvíz, vagy ásványi anyagokban ugyancsak szegény forrásvíz, mások ásványi anyagok utólagos hozzáadásával dúsított kútvizek. A ma érvényes hazai szabályozás szerint legalább 500 mg/l ásványi anyagot kell a palackozott ásványvizeknek tartalmazni, a kalcium és magnézium sók legkisebb mennyiségének kikötése mellett, korábban pedig csak azt a vizet lehetett ásványvízként értékesíteni, amelynek ásványi anyag tartalma meghaladta az 1000 mg/l-t. Azt tanácsoljuk, hogy - akinek egészség állapota miatt orvosa másként nem rendeli - a hőség napjaiban a csapvíz mellett ásványi anyagokban gazdag vizet, vagy a magas ásványtartalmú Coral Calciumot vagy Immun Supreme-t is fogyasszon. 
 
 
Az ásványi anyagok bevitelére a zöldség- és gyümölcslevek is megfelelőek, melyek nem csak pótolják a szervezet ásványianyag-veszteségét, hanem szomjunkat is oltják. 
Természetesen a palackozott ásványvízre is érvényes a palackon feltüntetett minőség-megőrzési idő betartása. A felbontott palackos vizet - különösen a széndioxidmentes (ún. csendes) vagy kis széndioxid tartalmúakat - lehetőleg ne tároljuk hűtés nélkül egy-két napnál hosszabb ideig. 
A palackozott ásványvízzel kapcsolatban nem elsősorban a tartalom az, ami egészségügyi kérdéseket vet fel, hanem maguk a PET-palackok. Azon felül, hogy ezek a palackok környezetszennyezők, és az újrafeldolgozásuk még nem teljesen megoldott, a pillepalackokból hő hatására mérgező anyagok kerülhetnek a vízbe. A PET-palackok egy antimon nevezetű anyagot tartalmaznak, amely az arzénhoz hasonlóan toxikus, ha meleg helyen tároljuk az ásványvizet, akkor előfordulhat, hogy az antimon a vízbe oldódik. Ehhez még hozzájön, hogy sokan egyszerre nagy mennyiségben vásárolnak ásványvizet, és ha a felhasználásig meleg helyen tárolják a palackokat, akkor jó az esély arra, hogy a méreg a vízbe kerül. 
 
A SZÉNSAVAS VÍZ LEHET 
  -„természetes szénsavat tartalmazó természetes ásványvíz" olyan víz, amelynek széndioxid tartalma a víznyerő helyről származik
  - „természetes ásványvíz a forrásból származó szén-dioxiddal dúsítva" olyan víz, amelynek nagyobb a széndioxid tartalma mint a víznyerő helyen megállapított érték; 
   -„szén-dioxiddal dúsított természetes ásványvíz" olyan víz, amelyet nem a vízadó rétegből vagy vízlelőhelyről származó szén-dioxiddal dúsítanak.
 
A palackozott természetes ásványvíz vásárlása esetén a címkén szereplő információk közül a víz ásványi anyag tartalmára különösen figyelni kell. Hőség idején fontos, hogy összes oldott ásványi anyag tartalomban gazdag, 1000 mg/l körüli, vagy nagyobb összes oldott ásványi anyag tartalmú természetes ásványvizet is fogyasszunk, elsősorban olyat, amely a szervezet napi kalcium- és magnéziumszükségletét részben fedezi. Ezekben a kalcium tartalom több mint 150 mg/l, a magnéziumtartalom több mint 50 mg/l. A nagy folyadékvesztéssel járó időszakban a 20-200 mg/l nátriumtartalmú vizek fogyasztása is előnyös lehet. 
 
 
Az utóbbi időben egyre elterjedtebb a háztartási ivóvíz utótisztító kisberendezések használata. Az engedélyezett háztartási ivóvíz utótisztító berendezések listája a www.antsz.hu honlapon található. 
De ezek a berendezések sem a tökéletesség mintapéldányai, ugyanis mindegyik típusnak megvannak a maga hátrányai. 
Az egyszerűbb, kancsós, asztali és csapra szerelt víztisztító készülékek legnagyobb problémát nemcsak a részleges szűrés, hanem főként a baktériumok elszaporodása jelenti, különösen amikor nem megfelelő a szűrők karbantartása, cseréje. 
 

Víztisztító ajánlatunk:

  • Water Filter RO 102-A víztisztó berendezés - fordított ozmózis elvén a   hálózati víznyomás működteti
  • Water Filter RO 102 víztisztító berendezés - fordított ozmózis elvén elektromos áram működteti
  • Lourdes – hidrogénes vizet készítő készülék - hidrogénben gazdag vize az általános jólléthez szükséges extra energiát nyújtja számunkra, illetve erős antioxidáns

Kérdésed, bizonytalanságod van a víztisztítókkal kapcsolatban?

Ide kattintva látványos és közérthető videókon nézheted meg a víztisztítók működését és egyéb érdekes és hasznos tudnivalókat!

Vagy keress minket elérhetőségeinken, szívesen segítünk minden felmerülő problémában!

Személyesen: Pécs, Jókai utca 30.

Nyitva tartásunk:
H-Cs: 8:00-16:30
P: 8:00-15:30
Szo-V: zárva

E-mail: okonatura@gmail.com

Tel: 20/9311-985     72/311-985

A víztisztítók másik csoportja, az ún. fordított ozmózis elvén működő víztisztító berendezések pedig a hasznos sókat (kálcium, magnézium) is kiszűrik a vízből, amelyek pedig fontosak a szervezetünknek. Cserébe viszont 100 százalékosan eltávolítják a klórt, a vasat, nehézfémeket, arzént, vegyi és gyógyszer maradványokat az ivóvizünkből. Ezeknek a berendezéseknek a rendszerébe behelyezhető olyan ásványpatron, mellyel visszatáplálható az oldott állapotú és az emberi szervezet részére ideális arányú ásványi anyag, így biztosítva tökéletes ivóvizet.
 
Ajánlatunk:
Ásványi anyag visszapótló patron - Szinte minden víztisztító készülékhez hozzárakható alkatrész
 
Az ionmentes vizek nem tekinthetők megfelelő ivóvíznek, ezért a berendezések közül egyeseket felszereltek olyan egységgel is, mely az ásványi anyagokat részben visszapótolja, de ez nem minden készülék esetében történt meg. Fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a magyar étkezési szokások miatt, és különösen a hőség idején fellépő fokozott folyadék és ásványi anyag-vesztés miatt az ásvány mentes víz fogyasztása nem javasolható. 
 

Forrás: DR portal , Biocomag.ch 

Tanácsainkkal, termékeinkkel elsősorban segítséget kívánunk nyújtani a PREVENCIÓ-ra, azaz a megelőzésre. A legegyszerűbb gyógyítás a megelőzés, de ha már "baj van", azaz kialakult egy komolyabb betegség, feltétlenül keress alternatív megoldásokra nyitott és azokat ismerő orvost és az Ő útmutatásának megfelelően használd a termékeket!