E-betűs lista

Az adalékanyagok az 1970-es évek végén jelentek meg tömegével az élelmiszeriparban. Már nem csupán a tartósítás volt a cél, hanem az élelmiszer állagának, színének, illatának a javítása, hogy az a fogyasztók fogára való legyen. Az 1970-es években végül is az adalékanyagokat megvizsgálták, és számos, az emberi egészségre már akkor ártalmasnak tartott anyagot betiltottak.
Ekkor kezdték el alkalmazni az E-jelzést, amely minden esetben egy E betűből és 3 jegyű számsorból áll. A hozzáértők ebből tudják, hogy az adott anyag milyen csoportba (színezőanyag, tartósítószer, antioxidáns, állományjavító stb.) tartozik.

Teljesen kivédeni nem tudjuk az adalékanyagok fogyasztását, de azért figyeljünk oda a címkékre!

Az adalékanyagok kódjai

E100 - E199: Élelmiszerfestékek. Helyettesítik, kiegészítik vagy kiemelik az élelmiszerek színét.
E200 - E299: Tartósítószerek. Az élelmiszerek tartósságának meghosszabbítására használják.
E300 - E321: Antioxidánsok. Általában pozitív hatással vannak az emberi szervezetre, de főzéssel vagy sütéssel toxikus anyagok keletkezhetnek belőlük.
E322 - E495: Emulgátorok, stabilizátorok, zselésítő anyagok. Bebiztosítják az élelmiszerek megfelelő konzisztenciáját hosszabb időre.
E500 - E619: Savak, bázisok, savanyúságot szabályozó anyagok
E620 - E637: Íz-javítók.
E900 - E925: Egyéb adalékanyagok.

Milyen élelmiszerekbe kerülhetnek, és miért érdemes őket kerülni? Hallgasd meg az élelmiszer-ipari mérnök videóbeszélgetését a témáról:


 

Egy nem teljes E-betűs lista:

I. Színezőanyagok

E-100 Kurkuma: természetes szÍnezőanyag, sárgagyökérből nyerik
E-101Riboflavin: természetes szÍnezőanyag, B2-vitamin
E-102 (tartrazin): Szintetikus anyag. Egyike az allergiát leggyakrabban kiváltó adalékanyagoknak. Használatát Németországban az elmúlt években korlátozták, de az EU engedélyével különböző termékekben ismét megjelent. Ausztriában és Svájcban azonban betiltották a számos allergiás, asztmás megbetegedések miatt.
E-104 (kinolin-sárga): Szintetikus színezőanyag. A patkányokra és az egerekre nézve ártalmatlannak bizonyult. Egy EU szakértői bizottság kutyákon végzett rövid idejű vizsgálata szerint nem mutatható ki egyértelmű toxikus hatás. Ugyanakkor nem kizárt, hogy allergiát okoz. Az USA-ban élelmiszerszínezőként tilos használni.
E-110 (narancssárga-S): Szintetikus, narancssárga anyag, amely feltehetően allergiát okozhat
E-120 (kárminsav): Bár természetes anyag, egyes kutatások szerint hosszú távon allergiát okozhat.
E-122 (azorubin): Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. Az Amerikai Egyesült Államokban nem használják
E-123 (amarant): Szintetikus anyag, amely kísérletek szerint rákkeltő lehet. Az USA-ban betiltották.
E-124 (neukokcin vagy ponszó 4R): Szintetikus, vörös anyag, amely allergiát okozhat
E-127 (eritrozin): Szintetikus anyag, amely – az elvégzett állatkísérletekben - az idegrendszer normális működését gátolja. Egyes vélemények szerint a hiperaktív gyerekeknél fokozott viselkedési zavarokat válthat ki. Az állatkísérletek során erős gyanú merült fel, hogy befolyásolja a pajzsmirigy hormon működését (amit részben rákra utaló elváltozások is jeleztek).
E-129 (alluravörös AC): Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. Állatkísérletek szerint hiperaktivitást is okozhat. Karcinogén lehet.
E-131 (patentkék V): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-132 (indigókármin): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-133 (brillantkék FCF): Szintetikus, kék anyag, amely allergiára hajlamosít
E-140 Klorofill- és klorofillinek: természetes színezőanyag
E-141 Klorofill- és klorofillin rézkomplex: természetes eredetű színezőanyag
E-150 (karamell) – természetes színezék
E-150c - ammóniás karamell
E-153 (aktív szén): Növényi eredetű
E-160a Karotinok: természetes színezőanyag, az A vitamin előanyaga
E-160b Annatto, bixin, norbixin: természetes színezőanyag
E-160c Paprikakivonat: természetes színezőanyag
E-160d (likopin): Természetes eredetű. És a sok allergén anyag után végre egy anyag, aminek állítólag tumor-növekedést gátló hatása van. A paradicsom sok likopint tartalmaz.
E-161 (xantofillok): Természetes narancsszínű színezőanyag, amely a rákokban fordul elő.
E-161a (filavoxantin): Szintetikus anyag
E-161b (lutein): Szintetikus anyag
E-161c (kriptoxantin): Szintetikus anyag
E-161d (rubixantin): Szintetikus anyag
E-161e (violaxantin): Szintetikus anyag
E-161f (rhodoxantin): Szintetikus anyag
E-161g (kantaxantin): Szintetikus anyag, amely szem- és májkárosodást okoz Narancsszínű élelmiszerfesték-változatát szintetikus úton állítják elő. Az E161g bár a haleledelben tiltott, a pisztrángok „átszínezéséhez” mégis ezt használják. Kiegészítő anyagként bekeverik a baromfitápszerbe is (a tojássárgája „természetes” színének beállításához ill. a csirke bőrének pigmentálásához). A szépségipar a barnítószer tablettában alkalmazta, de használatát szembántalmakat okozó hatása miatt meg kellett tiltani. Az egészségügyi világszervezet (WHO) álláspontja szerint májkárosodást okoz.
E-162 (céklavörös, vagy betanin): A céklából vonják ki, természetes színezőanyag, átlagos fogyasztása ártalmatlan. Érdekesség, hogy a gyümölcsjoghurtokban (pl. meggy) gyakran használják.
E-163 (antocián): A kék szőlőből vonják ki, természetes színezőanyag, átlagos fogyasztása ártalmatlan.
E-170 (kalcium-karbonátok): Fehér színű ásványi anyag, Gyakorlatilag mész vagy kréta.
E-171 (titán-dioxid): Fehér színű ásványi pigment, gyártása savasodást idéz elő az élővizekben Elsősorban cukorkák, drazsék fehérre festéséhez használják.
E-172 Vas-oxidok, hidroxidok: szervetlen pigment
E-173 (alumínium): Ezüst-szürke anyag, amely állítólag felelős Alzheimer-kór kialakulásáért, bár ez nem bizonyított.
E-174 (ezüst): Ezüst színű anyag, amely állatoknál számos enzim működését gátolta. Édességek színezőanyagaként ismeretes, de használják az ivóvíz-fertőtlenítésre is.
E-175 (arany): színezék
E180 (Litolrubin) Vörös azofesték. Hosszútávú kísérletek patkányoknál és egereknél fokozott halandóságot jeleztek. A legkülönbözőbb mellékhatást fejti ki a vesére, pajzsmirigyre, lépre és az immunrendszerre. Jelenleg csak sajtbevonatként való felhasználása engedélyezett.

II. Tartósítószerek

E-200 (szorbinsav és vegyületei): A vörös áfonyában található, s bár természetes anyag, allergiát okozhat.
E-201 (nátrium-szorbát)
E-202 (kálium-szorbát)
E-203 (kalcium-szorbát)
E-210 (benzoesav és vegyületei): Allergiás csalánkiütéseket, asztmát okozhatnak, szintetikus festékanyagokkal együtt fogyasztva.
E-211 (nátrium-benzoát)
E-212 (kálium-benzoát)
E-213 (kalcium-benzoát) A benzoesav nyomokban számos élelmiszerben mint természetes alkotóelem van jelen (pl. a tejtermékekben, a gyümölcsökben, vagy a mézben). Tartósítószerként adagolva azonban ennek ellenére mellékhatások jelentkezhetnek. A benzoesav és sóinak használatát a kutya- és macskaeledelekben betiltották. A macskáknak már 5 ezreléknyi is halálos lehet. Az E210-213 az embernél viszonylag gyakran vált ki allergiát (asztmát, csalánkiütést). Az L-Aszkorbinsav (E300) jelenlétében a benzoesavból benzol képződik. Fenáll a gyanú, hogy lebomlásnál megterheli a májat. Érzékeny embereknél - különösen az aszpirin-allergiásoknál - allergiát (asztmát, csalánkiütést) okozhatnak.
E-214-219 (p-hidroxi-benzoesav és észterei): Allergiát okozhatnak
E-220 (kén-dioxid és vegyületei): Fejfájást és hányingert okozhatnak, irritálják az emésztõcsatornát, allergiát, asztma-rohamokat válthatnak ki
E-221 (nátrium-szulfit): Bontja a B-vitamint
E-222 (nátrium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-223 (nátrium-metabiszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-224 (kálium-metabiszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-225 Kálium-diszulfit: tartósítószer, 
E-226 (kalcium-szulfit): Bontja a B1-vitamint
E-227 (kalcium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint
E-228 (kálium-hidrogénszulfit): Bontja a B1-vitamint. A szulfitra érzékeny embereknél fejfájást, rosszullétet, vagy asztmarohamokat idézhet elő. Ismertek anafilaxiás sokk (a legsúlyosabb allergiás reakció) miatt bekövetkezett halálesetek is. Főleg a fehér borok, pezsgők, szárított gyümölcsök, lekvárok tartósításához használják.
E-230 (bifenil): Citromfélék felületkezelője penészedés ellen, főként a gyümölcs héjában raktározódik el. Allergiát okozhat. Az állatkísérletek szerint elősegítik a hólyagrák kialakulását (főleg az E232 és az E233 kombináció). Az E230 adalék már a gyártó üzemekben is több halálesetet okozott. Vigyázat! A hámozáskor az adalékanyag egy részét ujjunkkal rávihetjük a gyümölcs húsára. Mivel esetenként a narancs, citrom stb. csomagolópapírját is ezekkel az anyagokkal impregnálják, inkább ne engedjük a gyereket a csomagolópapírral játszani!
E-231,232 (O-fenil-fenol, Nátrium-o-fenil-fenolát): tartósítószer, citrusfélék héját kezelik vele penész ellen
E-233 (tiabendazol): A banán penészgomba elleni védőanyaga. Ezen kívül orvosság is, amelyet kiegészítőleg is felhasználnak. Az egerekkel folytatott kísérletek veseártalmat és fejlődési rendellenességet jeleztek.
E-234 (nizin): Antibiotikum
E-235 (natamicin): Antibiotikum és tartósítószer. Bevált, a szervezet számára könnyen kezelhető szer. Ezidáig csak recept ellenében, vagy a bolti sajtféleségekkel lehetett beszerezni. A tervek szerint az EU-ban szárazkolbász- és szalámiféleségek tartósítószereként is engedélyezik. Kiterjedt élelmiszeripari alkalmazása esetén félő, hogy nő a kórokozók vele szembeni ellenállósága, ami csökkenti a natacimin gyógyszerként való alkalmazási lehetőségeit. A szer nemibetegségek, lábgomba és szájpenész elleni antinikotikum (gombaölő szer).
E-236 (hangyasav és sói, a formiátok): Hangyában, csalánban találhatóak, a testben kis mennyiségük lebomlik. Nagy mennyiségben azonban mérgezőek. A hangyasav sóit Angliában betiltották
E-237,238 (Nátriumformiát, Káliumformiát): tartósítószer
E239 (Hexametilén-tetramin) Univerzális felhasználású szer, melyet orvosságként köszvény és a húgyúti fertőzések esetén is alkalmaznak. Tartósítószerként való használata eddig kizárólag a Provolone-fajtájú sajtok esetében engedélyezett.
E-242 (dimetil-dikarbonát): Üdítőitalok, dobozos jeges teák fertőtlenítője
E-249 (kálium-nitrit): Önmagukban nem veszélyesek. De a baktériumok mérgező nitritekké alakíthatják őket a hús tárolása, vagy az emésztés során. Fehérjékkel reagálva mutagén és rákkeltő nitrózaminokká alakulnak
E-250 (nátrium-nitrit): Bár véd a botulizmus (egyfajta halálos ételmérgezés) ellen, de a szervezetben fehérjékkel reagálva rákkeltő nitrózaminok keletkeznek belőle;
E-251 (nátrium-nitrát): A szervezetben a nitrátok nitritekké alakulhatnak, ez utóbbi pedig a gyomorban és a belekben reakcióba léphet más élelmiszer-összetevőkkel. Mindez elősegítheti a rákkeltő nitrózaminok kialakulását.
E-252 (kálium-nitrát): A nitrátok és nitritek súlyos környezeti-egészségi veszélyei (a trágyázással kapcsolatosan) naponta kerülnek terítékre. Ennek ellenére pl. a sonka pácolásához használt sós lé megengedett nitráttartalma tízszerese az ivóvízben engedélyezett maximumnak. A nitritet a húskészítmények (töltelékáruk) színezésére használják, emellett a kolbász- és szalámifélék eltarthatóságának növelésére is. A nitrátokat (E251, E252) ezenkívül a kemény (szeletelhető) sajtok tartósításához és speciális halkészítmények érleléséhez is alkalmazzák. A szervezetben a nitrátok nitritekké alakulhatnak, ez utóbbi pedig a gyomorban és a belekben reakcióba léphet más élelmiszer-összetevőkkel. Mindez elősegítheti a rákkeltő nitrózaminok kialakulását. A nitrátok különösen kisgyerekek számára jelentenek állandó veszélyt. Meggátolhatják a vörösvérsejtek oxigénfelvételét, ami cianózist ("kékbetegséget") válthat ki.
E-260 (ecetsav és sói): átlagos fogyasztásuk nem káros
E-261,262, 263 (Kálium-acetát, Nátrium-acetát, Kalcium-acetát): tartósítószer, savanyúságot szabályozó anyag, stabilizáló, hordozó
E-270 (tejsav): Savanyú káposztában, aludttejben található meg; természetes, ártalmatlan
E-280 (propionsav és sói): A szervezetben zsírsavként lebomlanak. Állatkísérletek kérdésessé teszik veszélytelenségét
E-281 (nátrium-propionát)
E-282 (kalcium-propionát)
E-283 (kálium-propionát)
E-284 (bórsav): A kaviár tartósítószere
E-285 (nátrium-tetráborát, bórax): A szervezetben felhalmozódik, erősen mérgező, amelynek ellenszere nincs.
E-290 (szén-dioxid): Ez bizony a szénsavas.
E-296 (D, L-almasav): Természetben előforduló sav, de mesterségesen is előállítják
E-297 (fumársav): savanyúságot szabályozó, szemirritációt, légúti irritációt okozhat

III. Antioxidánsok

Az antioxidánsok úgy növelik az eltarthatóságot, hogy késleltetik az élelmiszerek kémiai - oxidáció okozta - romlását (pl. a zsírok avasodását, a gyümölcsök megbarnulását). Ezek az adalékok tehát kiegészítik a mikroorganizmusok okozta romlást gátló tartósítószerek hatását. Felhasználási területük: zacskós levesek, rágcsálnivalók, margarinok, majonéz, rágógumi, olajok, pékáruk, fagylalt, marcipán, stb.

E-300 (L-aszkorbinsav): C-vitamin
E-301 (nátrium-L-aszkorbát) Az aszkorbinsav (a mesterséges C-vitamin=E300) sója, de a természetes C-vitaminnal ellentétben a kísérleteknél hólyagrákot okozott. Az állatkísérletek a fiatal egyedeknél fejlődési rendellenességeket is jeleztek.
E-302 (kalcium-L-aszkorbát)
E-303 5,6-diacetil-L-aszkorbinsav: antioxidás
E-304 (6-palmitoil, L-aszkorbinsav): Szintetikus anyag
E-306 (tokoferol): Természetes erdetû, E-vitamin
E-307 (alfa-tokoferol): Szintetikus anyag
E-308 (gamma-tokoferol): Szintetikus anyag
E-309 (delta-tokoferol): Szintetikus anyag
E-310 (Propil-gallát): antioxidáns
E-311 (Oktil-gallát): antioxidáns
E-312 (dodecilgallát): Természetes anyag, de szintetikusan is előállítják. Allergiát okozhat, asztmás és aszpirin-érzékeny embereknek gyakran panaszokat okoznak. A propil-gallát a csecsemőknél életveszélyes cianózist (kékbetegség) válthat ki. A csecsemőtételek készítésénél ugyan nem szabad felhasználni, de engedélyezett olyan tipikus gyermek-élelmiszereknél mint a marcipán, a nugát, a rágcsálnivalók, vagy zacskós levesek. Az állatkísérletek során csökkentette a szervezet kórokozókkal szembeni ellenálló képességét. Az Egyesült Államokban mindhárom fajta gallátot betiltották.
E-320 (BHA, tercier-butil-4-hidroxianizol):Szintetikus anyag, amely allergiát okozhat. A marcipán, nugát és máktöltelék antioxidánsa. A pék- és cukrászárukon az anyag összetételének feltüntetése nem kötelező. Az EU a következő termékeknél tervezi az engedélyezést: levesek, halkonzervek, reggeliző-gabonafélék (müzli, dió és mogyorófélék, valamint fűszerek. Felhalmozódik az emberi zsírszövetben és a magzatba is bekerülhet.
E-321 (BHT, 3,5-di-tercier-butil hidroxi-toluol): Szintetikus anyag, csak a rágóguminál engedélyezett. A rágcsálóknál részben rákkeltő, részben a rák kialakulását gátló hatást figyeltek meg. Az állatkísérletek során elváltozások jelentkeztek az immunrendszernél, a pajzsmirigyben és a májban. Felhalmozódik az emberi zsírszövetben és a magzatba is bekerülhet. Allergiát kiváltó anyagként ismertek.
IV.Emulgátorok, stabilizátorok, zselésítő anyagok.
E-322 (lecitinek): Állati és növényi eredetű anyag, főleg szójából és napraforgóból nyerik. Átlagos fogyasztása ártalmatlan.
E-325 (nátrium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-326 (kálium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-327 (kalcium-laktát): A tejsav sói, nem károsak
E-330 (citromsav és sói): Fogyasztásuk ártalmatlan
E-331 (nátrium-citrát)
E-332 (kálium-citrát)
E-333 (kalcium-citrát)
E-334 (L-borkõsav és sói): Természetes anyagok, amelyek állatkísérletekben vesekövet okoztak.
E-335, 336, 337 (tartarátok): stabilizátor, kelátképző
E-338 (ortofoszforsav és sói): Előregyártott húskészítményekhez (párizsi, virsli) adagolják, mert sok vizet kötnek meg. (Vagyis fogyókúrázók vigyázzanak vele)
E-339,340,341,343 (foszfátok): emulgálósó, állománymódosító
E-350-357: Természetes só, savanyúságot szabályozók
E-363 (borostyánkõsav): Gyümölcssav, amelyet szintetikusan állítják elő
E-372 Citromsav sói és észterei
E-375 Nikotinsav
E-380 (triammónium-citrát): savanyúságot szabályozó
E-385 (kálium-dinátrium-etiléndiamin-tetraacetát): Szintetikus anyag

V. Sűrítőanyagok

E-400 (alginsav és sói): A barna algákból nyerik, káros hatásuk nem ismert
E-401 (nátrium-alginát)
E-402 (kálium-alginát)
E-403 (ammónium-alginát)
E-404 (kalcium-alginát)
E-405 (propilénglikol-alginát)
E-406 (agar-agar): Tengeri algákból nyerik
E-407 (karragén): Vörös algákból nyerik; állatkísérletekben bélgyulladást okozott
E-410 (szentjánoskenyérmag-liszt): Növényi termék, fogyasztása ártalmatlan
E-411 (tamaringumi): állománymódosító
E-412 (guárgumi): A mérgező guar (gyomnövény) magvaiból nyerik, melyek különböző káros anyagokat tartalmaznak. Mivel tökéletes tiszításuk gazdaságtalan, a kereskedelmi forgalomban lévő guar-gumi körülbelül tíz százalékban engedélyezetten tartalmazhatja a gyomnövény egyéb kísérőanyagait is. Allergiát okozó anyag.
E-413 (tragant-mézga): Trópusi növény gyantájából nyerik, allergiát okozhat. A tragantmézga egy Astralagus nevű ázsiai növény gumiváladéka. Az első kísérletek alapján feltételezett májkárosító hatások később nem igazolódtak, de a WHO véleménye szerint a tragantmézga olyan allergiát kiváltó anyag, mely képes szélsőségesen erős reakciók kiváltására.
E-414 (gumiarábikum): Trópusi fák gyantájából nyerik, káros hatása nem ismert
E-415 (xantán): Növények cukortartamú oldatából készül, mikroorganizmusok termelik
E-416 (karaya gumi): természetes poliszaharidok (összetett cukrok)
E-417 (taramag-liszt): Természetes poliszaharidok, azaz összetett cukrok
E-418 (gellán gumi): Természetes poliszaharidok, azaz összetett cukrok
E-420 (szorbit): Édesítőszer, amely nagyobb mennyiségben hasmenést okozhat
E-421 (mannit): Ártalmatlan édesítőszer
E-422 (glicerin): Nedvesítő és lágyító anyag, nem veszélyes, de nagy mennyiségben fejfájást okoz
E-431 (polioxietilén-[40]-sztearát): Szintetikus anyag
E-432: Szintetikus anyag
E-433: Szintetikus anyag

VI. Aromák és ízfokozók

Ha a számsor 6-sal kezdődik, akkor az ízfokozót jelent. Ezek az anyagok az élelmiszereknek ízt és szagot kölcsönöznek, elnyomják az ízbéli hibákat és állandósítják az élelmiszer ízét. Növelhetik az élvezeti értékét, és akár túlfogyasztásra is ingerelhetnek. Ezek az adalékanyagok főleg olyan termékek eladhatóságát segítik, amelyek ízét, aromáját kedvezőtlenül befolyásoló (rossz) nyersanyagból vagy technológiával készítettek. Sok készételnél az aromák és ízfokozók használata gyakorlatilag elengedhetetlen. Mivel az aromákat a könnyebb kezelhetőség kedvéért általában oldószerekkel és hordozóanyagokkal kell vegyíteni, így azok még számos egyéb anyagot is juttatnak az élelmiszerekbe.

VII. Édesítőszerek

Gondolom, ezek sokunknak ismerősek, hiszen cukor helyett gyakran használjuk, vagy olyan terméket keresünk, amelyeket „light” jelzéssel láttak el. Az átalánosan elfogadott nézet, hogy megkönnyíti a fogyókúrát. Egy amerikai felmérés azonban erre rácáfol: Elsősorban a egy 8O.OOO nőn végzett nagyszabású felmérés arra az eredményre jutott, hogy az édesítőszer használóknál átlagban nagyobb mértékű volt a súlygyarapodás, mint a cukrot fogyasztóknál. Ezt a szerek étvágybefolyásoló hatásával magyarázzák. S ebben lehet is valami, mert az édesítőszereket disznók takarmányaiban. az étványnövelési céllal alkalmazzák.
E950 (Aceszulfám K) Mesterséges édesítőszer. Az előállító (Hoechst AG) adatai szerint teljességgel ártalmatlan. A WHO is leginkább - nyilvánosságra soha nem hozott - Hoechst vizsgálati eredményére hivatkozik. Független vizsgálatok híján az állítólagos ártalmatlanság objetív felülvizsgálata jelenleg nem lehetséges.
E951 (Aszpartám) Két, szintetikus úton előállított aminosavból álló édesítőszer. Elsősorban a fenilketonúriában (veleszületett anyagcsere betegség) szenvedőknél problémás. Érzékeny embereknél fejfájást, kábultságot, emlékezetkiesést, látászavarokat, rendkívüli aktivitást, rosszullétet és allergiás reakciókat figyeltek meg. A fenilketonúriával kapcsolatos veszélyeket az osztrák irodalom is megerősíti. Az aszpartammal édesített élelmiszereknél ezért kötelező feltünteni, hogy fenilalanint tartalmaz!
E952 (Ciklamát) Mesterséges édesítőszer, az USA-ban tiltott. Szacharinnal keverve van forgalomban. A ciklamát bekerülhet a méhlepénybe és az anyatejbe. A bélflóra ciklohexil-aminná alakítja át, ami - az állatkísérletek szerint - károsítja a herét és a spermiumokat. Az állatkísérletek - nagy adagokban történő alkalmazás esetén- hólyagdaganatot jeleztek.
E954 (Szacharin) Mesterséges édesítőszer. Az állatkísérletek során hólyagrákot idézett elő. Hólyagúti megmegbetegedés vagy rendszeres gyógyszerfogyasztás esetén elővigyázatosság szükséges. A szacharin bizonyos gyógyszerekkel illetve környezetkárosító anyaggal kapcsolatba kerülve károsíthatja a hólyag nyálkahártyáját. A disznók takarmányába keverve engedélyezett étvágygerjesztőszer.
 

Forrás: internet, természetgyógyászati ismeretek tankönyv-, magazin.