Nyirokkeringés pangás
Magyarországon csupán néhány éve kezdtek el intenzíven foglalkozni a nyiroködémások, nyirokpangásosok diagnózisával és kezelésével.
A nyiroködéma legkifejezettebb tünete a kezdetben még vízhajtásra bizonyos mértékben reagáló, de a későbbiekben a hagyományos kezelésekre javulást nem mutató duzzanat.
Ez általában a végtagokon alakul ki, de súlyos problémákat okoz a nemi szerveken, a fejen és a törzsön elhelyezkedő duzzanat is.

A nyirokerek kapcsolatban vannak a vérkeringéssel. A nyirokerek szabadon kezdődnek a szövetekben és az a feladatuk, hogy a folyadék és a nagy molekulasúlyú anyagokat juttassák vissza a keringésbe, amiket a visszerek nem képesek a szövetekből elszállítani.A nyirokcsomókban vannak a szervezet védekezését szolgáló sejtek, az immunsejtek. Ezek hatástalanítják pl. a daganatsejteket, baktériumokat, vírusokat, amelyeket a nyirokerek odaszállítanak.
A nyiroködéma azt jelenti, hogy a nyirokerek nem képesek feladatukat betölteni. A szövetekben rekedt anyagok felszaporodnak és láthatóan is duzzanatot okoznak, ez a nyiroködéma.
A narancsbőr a zsír helyi felhalmozódása, illetve a nyirokpangás miatt bekövetkezett salakanyag-felhalmozódás következtében jön létre.
A nyirokrendszer és az immunrendszer kapcsolata:
Nyiroknedv keletkezik, amikor a kisartériákból folyadék préselődik ki a szövetekbe. Láthatóvá akkor válik, ha például megégetjük a bőrünket, vagy feltöri a cipő a sarkunkat, és kis, szalmasárga színű, áttetsző folyadékkal teli hólyagocskák keletkeznek; ezek terméke tehát a nyiroknedv.
A nyirokcsomók feladata nemcsak a beérkező nedv megszűrése, hanem az adott alkotóktól függően olyan sejteket, faktorokat is termelnek, melyek az immunrendszer komplex működését szabályozzák.
Az ún. nyirokszervek: a csecsemőmirigy, a lép, a mandulák, a vakbél és a vékonybél Peyer-féle plakkjai, illetve a csontvelő a fent említetteken túl egyéb speciális funkciókat is betöltenek.
A lymphdrenázs (nyirokmasszázs) hatása
A módszert a század elején dr. Emil Vodder dán biológus fejlesztette ki hosszas kutatások során. A nyirokdrenázs körkörös, nyomó-simító mozdulataival gyorsítja a nyirok elfolyását. Ezzel megszűnik a szöveti nyirokpangás, az anyagcsere 'hulladék'- és salakanyagai pedig hamarabb kiürülnek. A nyirokkeringés segítségével a méreganyagok ugyanis előbb az érpályába, majd a vér útján a májhoz, illetve a vesékhez kerülnek, ahol egyrészt átalakulnak, másrészt kiválasztódnak. A nyirokdrenázs tehát aktiválja az immunrendszert,és az anyagcsere-folyamatokat, kiüríti a szöveti ödémákat - csökkentve ezáltal az érintett szervek fájdalmát -, valamint indirekt módon javítja a vérkeringést, sőt, a sejtek táplálék- és oxigénellátását is.
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó cikkek és praktikák
Lúgosítás egyszerűen, gyorsan házilag
Szükséges hozzávalók: egy burgonya, egy répa és egy alma.
Elkészítés: mossa jól meg a hozzávalókat, aprítsa fel és tegye be egy gyümölcscentrifugában, vagy egy
léfacsaróba.
Az így nyert italt érdemes azonnal elfogyasztani, mivel állás közben a benne lévő értékes tápanyagok, enzimek egy része lebomlik.
Ízesíthetjük citromlével, vagy lime-ot adhatunk hozzá, így még inkább frissítő lesz az íze.
Ez a csodaital a következő panaszokra van jótékony hatással:
Fiatalság? Erő? Egészség? Röviden: DHEA
Hősünk a DHEA, leánykori nevén dehydroepiandrosterone, a 30-as és 40-es években vált ismertté szorgos, halhatatlanságra vágyó biokémikusok munkássága nyomán, akik a viszonylag jól hozzáférhető emberi vizeletet vizsgálgatták.
A mellékvesekéreg bocsátja ki a DHEA-t is. Többek közt elő anyaga a férfi és a női nemi hormonoknak, pl. a tesztoszteronnak és az ösztrogénnek is, és a szervezetben keringő nemi hormonok 30-50%-a a DHEA-ból származik. További furcsaság, hogy az emberi magzat még intenzíven termeli, de aztán, a születés után hamarosan a DHEA gyakorlatilag eltűnik a vérből, s legközelebb a pubertáskorban jelenik meg ismét. A vér DHEA szintje ettől kezdve nőttön-nő egészen 25-30 éves korig, majd innentől a szintje drámaian apadni kezd, és 70-80 éves korra a fiatalkori szint alig 10-20%-ra esik vissza.
Szervóra
A kínai orvoslás
Az orvostudománynak az a rendszere, amely a régi Kínában alakult ki, gyakorlatilag változatlanul él napjainkban is.
A kínai orvos úgy próbálta gyógyítani a betegséget, hogy helyre akarta állítani a harmóniát és az egyensúlyt egyrészt az öt alapelem - a föld, a víz, a tűz, a fa és a fém - között, amelyekről azt hitték, hogy azok építenek fel mindent, másrészt a két szembenálló, de egymást kiegészítő erő a jin és jang között. A keleti tanítások részletesen leírják a természeti erők, a test és lélek közötti összefüggéseket. Ezeknek a hajtóerőknek és törvényeknek a működése minden természeti jelenségben, így az emberben is megfigyelhető.
Fokhagyma kúra
Immunrendszerünk erősítésére és az erek kitisztítására (érelmeszesedés elkerülésére és kezelésére) ajánljuk a következő fokhagyma kúrát, melyből 2 változatot is közre adunk.

Népi praktikák télre

Közeleg a tél. Összegyűjtöttünk néhány hasznos praktikát, melyet nagyanyáink előszeretettel alkalmaztak.
ITT olvashatod!
Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum, primbiotikum
Immunrendszerünk soha nem szűnő működése életünk fontos biztosítéka. Sejtjei folyamatosan fésülik át szervezetünk minden részét, hogy a kórokozók és idegen anyagok hatásaitól megvédjen minket
- életmódunkkal,
- táplálkozásunkkal,
- döntéseinkkel
ezeket a folyamatokat segítjük vagy hátráltatjuk.
.
Az aszpartam
Az aszpartam- (édes ) mérgezés
Az aszpartam-mérgezés a nyolcvanas évek óta jól őrzött titok!
Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező lehet és betegségeket idézhet elő.
Több forrás szerint az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik és elmegy modernkori "horrornak", amit odabent művel.
A mikrózott ételről
A mikrózott ételről
A második világháború vége felé egy amerikai hadmérnök a mikrohullámokkal végzett kutatást úgy, hogy az árnyékolt terület mögött volt a szendvicse. Éppen végzett, és megfogta a szendvicsét, hogy falatozzon belőle. Meglepődött, hogy forró, és nem értette, mitől;
