Fogyókúra
"Ha nem vagy rá hajlandó, hogy változtass az életeden, nem lehet rajtad segíteni!"
Hippokrates
Míg az elmúlt évtizedekben a felnőtt korosztályt érintette leginkább a túlsúly és az azzal járó egészségkárosodások, napjainkban ez a „járvány” már az egyre fiatalabb nemzedéket is érinti.
Általában az elhízás –obesitas- hátterében az áll, hogy keveset mozgunk, ugyanakkor nagyon kalóriadús, ám kevés tápértékű ételeken élünk.
Kevés a „jó” folyadékfogyasztás, nem megfelelő az ételek társítása, ami az emésztés lelassulását eredményezi. Az elfogyasztott étel rothadásnak indul az emésztőrendszerben és salakanyagok létrejöttét eredményezi.
Így egyidejűleg következik be a létfontosságú anyagokból hiányállapot és a méreganyagokból többletállapot.
A fogyókúra tartós sikerének titka, hogy ne a fogyókúrás receptben keressük a csodát, hanem a korábbi életvitelünket, szokásainkat megvizsgálva, szükség szerint változtassunk:
- Első lépésként tisztázandó, hogy esetleg a hormonrendszer zavara, pajzsmirigy alulműködés vagy egyéb betegség áll-e a háttérben.
- Egészséges fogyás, alakformálás sport nélkül nem létezik! Ezt tudomásul kell venni! A sétától az intenzív mozgásig az állapotnak megfelelően.
- Tanácsos méregtelenítő-lúgosító, tisztító kúrával indítani!- szakember irányításával.
- Mennyiségi, fokozott energia bevitelű táplálkozás helyett minőségire váltani! Tanácsos természetes alapú táplálék kiegészítőkkel segíteni a szervezetet a redukciós diéták alatt, mert ellenkező esetben hiányállapotok, rossz közérzet, szívritmus zavarok léphetnek fel.
- Stressz hatás levezetése ne nassolással, rágcsálással, édességekkel történjen - -helyette pl. sporttal, jógával, masszázzsal vagy egyéb hobby tevékenységgel.
- „Minden a fejben dől el” – szokták mondani, de ez fokozottan igaz a hatékony, tartós hatású fogyókúrára.
- A kúra sikerébe vetett hit, erős elhatározás, lelki ráhangolódás és egyensúly, valamint önmagunk elfogadása mind elengedhetetlen, hogy ne legyenek falási rohamaink, és ne a jo-jo jelenséggel záruljon a kúra.
- Érdemes a fentiek mellett szénhidrát blokkoló, zsírégető-zsírbontó, emésztést segítő enzimek, anyagcsere fokozó gyógynövények és a hasznos bélflórát támogató készítmények segítségét is igénybe lehet venni – hozzáértő szakember irányításával!
- Javasoljuk a táplálkozási tanácsok és a vércsoport diéta oldalaink tanulmányozását.
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó receptek
Méregtelenítő teakeverék
A gyógynövény teakeverékek elkészítésének általános tanácsai:
Kapcsolódó cikkek és praktikák
Lúgosítás egyszerűen, gyorsan házilag
Szükséges hozzávalók: egy burgonya, egy répa és egy alma.
Elkészítés: mossa jól meg a hozzávalókat, aprítsa fel és tegye be egy gyümölcscentrifugában, vagy egy
léfacsaróba.
Az így nyert italt érdemes azonnal elfogyasztani, mivel állás közben a benne lévő értékes tápanyagok, enzimek egy része lebomlik.
Ízesíthetjük citromlével, vagy lime-ot adhatunk hozzá, így még inkább frissítő lesz az íze.
Ez a csodaital a következő panaszokra van jótékony hatással:
Őszintén a margarinról és transzzsírokról....
Először nézzük a margarint!
A margarint eredetileg pulykák hízlalásához fejlesztették ki. Mikor az a pulykák halálát okozta, az emberek, akik a kutatásra szánt, befektetett pénzüket vissza akarták kapni, összedugták a fejüket. Ez egy fehér anyag volt, és semmi nem utalt arra, hogy élelmiszer, ezért sárgára színezték és úgy adták el a vaj helyettesítőjeként.
Hogy tetszik?
Kitaláltak néhány ötletes új ízt is. Tudod, hogy mi a különbség a margarin és a vaj között?
Olvasd végig...nagyon érdekes lesz! Mindkettő ugyanannyi kalóriát tartalmaz.
A vaj kicsit gazdagabb telített zsírban: a vajban 8 gramm, míg a margarinban 5 gramm.
Fogyassz almát a kilók ellen!
Tudtad, hogy almával lehet fogyni?
Köztudott, hogy az almaecet zsírégető hatású...de az, hogy az alma is zsírégető és fogyasztó hatású - ezt nem sokan tudják...
Több féle alma kúrát is hallottunk. Most csupán egyet írok le a sok közül.
Fogyi tippek
Édesgyökér- Glabridin
Az édesgyökér hatóanyaga a Glabridin nevű flavonoid, amely biztosítja az optimális zsíranyagcserét, támogatja a zsírsavak lebontását. Megfelelő étrend és testmozgás biztosításával segít az egészséges testzsír összetétel fenntartásában.
Az Édesgyökér önmagában nem fogyaszt, csak az Édesgyökér Flavonoidja a Glabridin!
A zsigeri zsír csökkentésével mobilizálódnak a bőr alatti zsírraktárak zsírjai is, azaz a hasi zsírpárnák fogyása következik be.
Befőzés egészségesen
Az egészséges táplákozás elvei szerint jó, ha főként friss és nyers gyümölcsöket és zöldségeket az un. "élő táplálékot" fogyasztjuk, mert ezek a vitaminok és nyomelemek mellett sok biológiailag aktív anyagot un. enzimeket is tartamaznak.

Zsírégető, anyagcsere pörgető vitaminok
Tudtad, hogy bizonyos vitaminok nélkül tested képtelen a zsírpárnák lebontására?
- A rendszeres mozgás,
- a kiegyensúlyozott táplálkozás

- és a rostban gazdag ételek fogyasztása mellett
- néhány vitamin jelenléte is elengedhetetlen,
ha meg szeretnél szabadulni fölösleges kilóidtól.
Glikémiás index - mi is ez?
Mi az a glikémiás index?
Cukorbetegeknek és fogyókúrázóknak fontos szempont, hogy a magas glikémiás indexű ételek fogyasztását kerüljék.
Az élelmiszeripar feldolgozott termékeiben a cukornak sok „fedőneve” található a termék címkékben. A rejtett cukrokra számít legkevésbé a jóhiszemű, laikus vásárló.
Ne engedjük magunkat lépre csalni a reklámok által közölt tetszetős élelmiszerekkel, üdítőitalokkal. Döntsük el, mi a valódi étel és mi a fölös bevitel.
Igyon vizet üres gyomorra!
Igyon vizet üres gyomorra közvetlenül ébredés után!
Legjobb gyógyítás a megelőzés!

A vércsoport és a fogyás
Astronet.hu alapján:
Adamo doktor azt állítja, hogy a vércsoportunk dönt arról, mit együnk. Abból a kérdésből indul ki, hogy ha az emberek egyforma diétát alkalmaznak, egyeseknek sikerül lefogyni, mások viszont talán még híznak is. Amikor megpróbált utánajárni, hogy mi köztük a különbség, ami erről dönt, arra a megállapításra jutott, hogy a vér.
A vér a legősibb ösvény, amely az ember keletkezése óta kanyarog bennünk – mind a mai napig összeköt bennünket a réges-régi múlttal.
A négy főbb vércsoport – a 0 (nullás), az A, a B és az AB, 0-ás – a legősibb.
Lúgosítás, lúgosított víz
Amit tudni érdemes a lúgos vízről…
BIOCOM – Víz ionizátor, lúgosító berendezés
Az ionizált víz a 21. század egészség-megőrzési felismeréseinek és technikai csodáinak egyike, ám még nem örvend közismertségnek. Japánban 1960 óta a lúgos illetve savas vizes terápia elismert úgy belső (lúgos víz), mint külső (savas víz) használatra, és jelenleg is, mint értékes gyógyterápiát alkalmazzák az ország legnagyobb kórházaiban.
Esszenciális aminosavak
Alapvető fontosságú (esszenciális) aminosavaknak nevezzük azokat az aminosavakat, amelyeket az emberi vagy állati szervezet nem, vagy csak elégtelen mennyiségben képes előállítani.Az aminósavak a fehérjék építőkövei, a fehérjedús ételek fogyasztásakor a gyomorban megemésztődve bomlanak aminósavakra.
Az aszpartam
Az aszpartam- (édes ) mérgezés
Az aszpartam-mérgezés a nyolcvanas évek óta jól őrzött titok!
Számos kutatás és a tapasztalatok egyértelműen kimutatták mérgező lehet és betegségeket idézhet elő.
Több forrás szerint az aszpartam egy veszélyes adalékanyag, ami a testbe kerülve rákkeltő anyagokra bomlik és elmegy modernkori "horrornak", amit odabent művel.
Arcpakolások
Az otthon készített pakolásokkal friss és organikus tápanyagkhozhz juttathatjuk bőrünket anélkül, hogy tartósítószerekkel és adalékanyagokkal bombáznánk.
Szűcs Ildikó - edzésmester: A tartós fogyás titka
Miről is szól a fogyás a legtöbb ember számára?
Hát a súlycsökkenésről.

Mindenki méregeti magát a mérlegen, és az egyetlen vágya a súlycsökkenés.
Pedig a súlycsökkenés nem egyenlő a zsírcsökkenéssel.
Ha tartós eredményeket akarsz, akkor a súlycsökkenés és a zsírcsökkenés közötti különbségtétel legyen az első, amit megtanulsz.
Ha ezt nem teszed, az biztosan elhízáshoz vagy elzsírosodáshoz fog vezetni.
Ön dönt iszik
...iszik, vagy inkább beteg!
Ismert tények:
- Az újszülöttek kb. 75-80%-át víz képezi.
- A felnőttek testének kb. 60-70%-a víz, pl. egy 80 kg súlyú felnőtt szervezet kb.54 l vizet tartalmaz.
- az agy 78%-a,
- a vér 86%-a,
- a szív 77%-a,
- a máj 84%-a,
- az izmok 70%-a víz.

