Égési sérülés
Az emberi bőr három rétegből áll: felhám, ínhártya, irha.
Az égési sérülés a testfelületet ért, a testhőmérsékletnél jelentősen melegebb folyadék, gőz, gáz, láng, folyékony fém stb. következménye. Az égési sérülést a kültakaró érintettsége szerint négy fokozatba soroljuk.
Attól függően, hogy az égés mennyire mélyen hatol be a bőrbe, 5 súlyossági fokozatot különböztetünk meg. A következő felsorolásból látható, hogy a súlyossággal nő a fájdalomérzet és a vérzésre való hajlam.
I. fokú: az érintett terület fáj, bepirosodik, feszül, érintésre érzékeny, heg nélkül néhány nap alatt begyógyul.
II. a) fokú: hólyagosodás, bepirosodás, nedvedző, jó vérellátású sebalap, erős fájdalom, vérzésre való hajlam, heg nélkül 14 nap alatt begyógyul.
II. b) fokú: feszülő, illetve kinyílt hólyagok, nedvedző és rossz vérellátású sebalap a hajszálerek sérülése miatt, mérsékelt fájdalom, gyógyulás hegesedéssel.
III. fokú: ez a stádium a bőr egész szerkezetét érinti. Fehéresbarnás, száraz felület, a hajszálerek mélykékek; a szőrtüszők károsodtak, de fájdalomérzet nincs; gyógyulás hegesedéssel.
IV. fokú:elszenesedés. A bőr és a szövetek egésze érintett, csakúgy, mint az izmok és az inak, egészen a csontig, fájdalomérzet nincs.
A legfontosabb, hogy az égett bőrfelületet azonnal hűtsük hideg vízzel, mégpedig egészen a fájdalom megszűnéséig. Ez akár 15 percbe is telhet.
Segíthetjük a gyógyulási folyamatot az alábbi termékekkel:
Kapcsolódó termékek
Kapcsolódó receptek
Gyógyteák bőrgyógyászati kórképekre
A jól megválasztott gyógytea sietteti a gyógyulást, hatékonyan segíti a felépülést. Az összeállításához célszerű képzett fitoterapeuta segítségét kérni! Mi javasoljuk személyre szabottan összeállítani a keveréket. Ehhez segítséget kaphat képzett természetgyógyász, fitoterapeutánktól, akár egy személyes konzultáció keretében is. Időpont egyeztetés: okonatura@gmail.com email címen.
Kapcsolódó cikkek és praktikák
Lúgosítás egyszerűen, gyorsan házilag
Szükséges hozzávalók: egy burgonya, egy répa és egy alma.
Elkészítés: mossa jól meg a hozzávalókat, aprítsa fel és tegye be egy gyümölcscentrifugában, vagy egy
léfacsaróba.
Az így nyert italt érdemes azonnal elfogyasztani, mivel állás közben a benne lévő értékes tápanyagok, enzimek egy része lebomlik.
Ízesíthetjük citromlével, vagy lime-ot adhatunk hozzá, így még inkább frissítő lesz az íze.
Ez a csodaital a következő panaszokra van jótékony hatással:
Dr. Hummel Zoltán: A hasmenés megelőzéséről és utókezeléséről
"Hogyan védekezzünk a hasmenéses járvánnyal szemben? 
Napjaink legfontosabb híre, hogy hasmenéses járvány ütötte fel a fejét Észak-Németországban.
Igyon vizet üres gyomorra!
Igyon vizet üres gyomorra közvetlenül ébredés után!
Legjobb gyógyítás a megelőzés!

Mit üzen a bőrünk?
Ugye nem szeretnél egy gondtalan, élményekkel teli nyár után a bőrödön szaruképzési, szőrnövekedési és pigment rendellenességekkel szembesülni?
A bőr a legkiterjedtebb méretű szervünk, fő funkciói:
A külvilág érzékelése a tapintás révén.
A testhőmérséklet verejtékezés általi szabályozása.
Oxigén be- és széndioxid kilégzése.
Méreganyagok eltávolítása a pórusokon át.
