Dr. Hummel Zoltán



 

- a Primbiotikum felfedezője,
- a béltisztítás (méregtelenítés),
- a bélflóra-helyreállítás
- a székletszabályozás szakértője

Munkájának több mint 20 évét a pécsi Orvostudományi Egyetem Központi Laboratóriumában a nyálkahártya-, és a kolloidok kutatására szentelte.


Nobel-díjra is felterjesztték a magyar találmány!

Honlapom: www.drhummel.hu

Testünk 70 százaléka víz, ennek kisebb része a plazmában és a sejtközötti állományban található, nagyobb része pedig hidratációs állapotban, a sejtekben fehérjerostokhoz kötötten van jelen. A béltartalomban is ilyen kötött víz van, mennyisége pedig függ az elfogyasztott táplálék rosttartalmától és a bevitt folyadék mennyiségétől.

Ha nem eszünk rostdús táplálékot, akkor a bevitt folyadék hamar felszívódik a véráramba, onnan pedig a vesébe, ahol kiválasztódik. Tehát számunkra a kötött víz sokkal jobban felhasználható, mert tovább hozzáférhető, mint az ivóvizekben és ivólevekben lévő folyékony víz. Fontos tudni azt is, hogy a béltartalom állagát és tovahaladó képességét a benne lévő kötött víz határozza meg.

– Laboratóriumi kutatásaim során, amikor megismerkedtem a mikrobiális cellulózzal – amit később primbiotikumnak neveztem el –, csak arról volt tudomásom, hogy a belőle készült gél ehető, és egyedülállóan magas kötött víztartalma van. Azért figyeltem fel erre a tényre, mert kutatói pályafutásom folyamán az élő sejtek által kötött vízzel foglalkoztam. Ha megiszunk egy pohár vizet, akkor annak a nagyobb része felszívódik, csak a kisebb része marad a béltartalomban.

Ha viszont bekapunk egy kanál mikrobiális cellulózt tartalmazó gélt – melyben csak néhány tizedgramm cellulózmikrorost van, ami kocsonyássá teszi a vizet –, akkor a gélben lévő víznek csak a kisebb része szívódik fel, a nagyobb része bennmarad a béltartalomban. Ez tisztító hatást biztosít a bélrendszernek, megteremtve a bélflóra kialakulásához és fennmaradásához szükséges vízmennyiséget – magyarázza dr. Hummel Zoltán, majd hozzáteszi:

– Minden vitamin felfedezéséért Nobel-díjat adnak. A vitamin a szervezetünk számára létszükséglet, nem élhetünk nélküle. Az egészséges bélflóra nélkül sem élhetünk, mert rengeteg vitamin, ásványi anyag és nyomelem felszívódásában segít.

"A primbiotikum felfedezése feltárta, hogy miért szükségesek az étkezési rostok az egészséges bélflóra kialakításához. A professzor felfedezte azt is, hogy minél hidratáltabbak az étkezési rostok, annál hatékonyabbak a bélflóra vízellátásában és erősödésében. A hidratált rost a bélflóra létszükséglete, így mindannyiunké is." (Forrás: blikk.hu)


dr Hummel Mikrorostos Biogél termékismertetője:

A mikrobiológiai eredetű rost nem hemicellulózból áll, mint a növényi eredetű rost. A mikrobiológiai rostok vékonyabbak, mint a növényi eredetűek, ezért nagyobb a felületük és az adszorpciós (megkötő) képességük, több vizet és salakanyagot képesek megkötni.

Javasolt fogyasztás: felnőtteknek napi 3 evőkanál, gyerekeknek 1 kávéskanál, étkezés előtt, de akár étkezés közben is.

A Hummel Mikrorostos Biogél élőflórát tartalmaz. Biológiailag aktív, gázosodás lehetséges, a túlnyomás nem a romlás jele!

 

Dr Hummel Zoltán professzor úr így ír munkásságáról:

"Az immunrendszer 70%-a a belekben található és a belek rejtett gyulladásai a felelősek komoly betegségek kialakulásáért.

Minden betegséget valamilyen gyulladás előz meg. Ezért én a belek gyulladásainak esküdt ellensége vagyok.

Ifjú biofizikus kutatóként az izomsejtekben lévő fehérjék víz- és ionmegkötésével foglalkoztam. A sejtekben a víz- és ionkötés szempontjából kétféle állapot van. Egy szabad és egy kötött. Akkor jöttem rá, hogy a víznek hányféle “arca” van. Akkor gondolkodtam el azon, hogyha a tartalmas húslevest hűvös helyen tartjuk kocsonya lesz belőle. 

A kocsonyában pontosan annyi víz van, mint a húslevesben és mégis mennyire máshogy néz ki. Csak azáltal, hogy a húslevesben lévő víz nagy mennyiségben hozzákötődött a húsban lévő inakból a főzés alatt kioldódott rostokhoz. Ekkor jöttem rá, hogy mi az a kötött víz. Ezért van az, hogy a húst vagy a gyümölcsöket és zöldségeket is, ha apró darabokra vágjuk, turmixszoljuk, akkor sem folyik ki belőle a víz, hanem pép lesz belőle.

Az egészséges sejtjeinkben ilyen kötött állapotban vannak a vízmolekulák. A gyulladásos és osztódó sejtekben több a szabad víz, az MRI készülékek meg tudják különböztetni a szabadon lévő vízmolekulákat a kötöttektől. Ezért van az, hogyha befekszünk az MRI készülékbe, megállapítható hol van bennünk gyulladás vagy rákos daganat. Úgy magához kötött a kocsonyában megnyilvánuló kötött víz, hogy az óta sem tudok elszabadulni tőle. Megkötött.

Azóta is a világban, jártamban-keltemben mindig keresem azokat a rostfajtákat, melyek jól kötik a vizet. Így találtam rá az Egyesült Államokban egy ecetsav baktériumra, amely olyan finom cellulóz rostokat növeszt ki magából, hogy a vízmegkötés világbajnokának nevezem. Több mint tíz éve szerettem bele ebbe a baktériumba, azóta is minden nap együtt vagyunk, úgy látszik egy életre megtaláltam az igazit.  Ennek a baktériumnak a segítségével fedeztem fel a prímbiotikumot, a beleinkben székelő kocsonyát, mely nélkül a bélbaktériumaink nem tudnának növekedni, szaporodni, élni, állandó vízellátást biztosít a baktériumoknak, azt pedig régóta tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet.

Lehet, hogy a bemutatkozás gyanánt azt vártad tőlem, hogy elsoroljam a titulusaimat, a tudományos fokozataimat, de most csak a szerelmemről beszélek.
Már ifjú kutatóként sem értettem, miért kell a kutatónak a rang, a titulus? Azóta rájöttem, sokan a titulusukkal egy hiányt pótolnak, nincsenek magukkal megelégedve, valami hiányállapotban élnek, a címek gyűjtése ennek a hiánynak a kompenzációja. Az ihletett szerelmi állapotban leledző kutatónak nincs hiányérzete, mert ott van neki a szerelme tárgya, mivel mindig örömmel foglalkozhat. 

Szilárd Leótól a zseniális atomfizikustól egyszer megkérdezték, miért nincs neki semmi címe, pozíciója? Erre azt válaszolta:” ha egy kutatót ki akarsz iktatni, adj neki pozíciót!”

Küldetésem, hogy a mai modern kor emberét megtanítsam jelen körülmények között arra, hogyan táplálkozzon egészségesen, illetve segítsek fellebbenteni a fátylat az élelmiszeriparban található összeesküvésekről. Úgy gondolom mindenkinek alapvető emberi joga egészségesnek lenni!

Egyébiránt a víz a szabadidőmben is komoly szerepet kap ugyanis mindenféle halmazállapotában szeretem sportolásra használni, nyáron szörfözök, télen korcsolyázom és síelek.

Jómagam semmire sem tartom a papírokat, a végzettségeket, és a rangokat, mert csak a teljesítmény érdekel. De azért a világos és tiszta látás miatt elmondom azt, hogy a legmagasabb végzettségem PhD, biofizikából szereztem a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Három évet kivéve, ott dolgoztam 1972 – 2006 között kutatóként és oktatóként.

Azóta feltalálóként és  a szabadalmaimat gyártó cég vezetőjeként tevékenykedem. Pécsen élek. A fenti bemutatkozásomból az is kitűnik, hogy soha nem foglalkoztam betegek gyógyításával. Elsősorban feltalálónak és kutatónak tekintem magam. A legutóbbi három évben elsősorban táplálkozáskutatással foglalkozom, ezt a honlapot is azért hoztam létre, hogy megosszam olvasóimmal ebbéli tapasztalataimat.

A kutatások általános jellegűek, az eredményeit mindenki hasznosíthatja, célom az, hogy minél több ember baján segíthessek. Azért végzem a kutatásaimat a táplálkozással, mert úgy hiszem, hogy a legtöbb betegségünket a rossz táplálkozás miatt szerezzük. Étkezési tanácsaim MINDENKINEK szólnak nem EGYÉNEKNEK! Ezért is kérlek benneteket, hogy EGYÉNI problémákkal, betegségekkel lehetőleg ne keressetek meg, nem tudok egyéni problémákra válaszolni, mert az egyénekre adott tanácsoknál nagyon sok részletet is kellene ismerni , az egyén életvitelét, étkezési szokásait, lelki állapotát, személyiségét, stb.

Nem vagyok sem gyógyítással foglalkozó orvos, sem természetgyógyász.
Kutató vagyok, aki csak egészségmegőrzési kutatásokkal és kérdésekkel foglalkozik! "