Gyomorsav problémákra ajánljuk!

Ezek mind pszichoszomatikus tünetek, ezért nemcsak a testi panaszokat, hanem a vegetatív idegrendszert is szükséges erősíteni.


Tanácsaink:

- alaposan rágja meg az ételt – mert ellenkező esetben a szájban termelődő amiláz enzimnek nincs ideje megindítani az emésztést, minek következtében a gyomorra rendkívül nagy feladat hárul, és kénytelen egyre több gyomorsavat (sósavat) termelni.

- akut időszakban ne fogyasszon túl sok rostot, elsősorban a főtt, párolt, pépesített, nyákosított ételek javasoltak
- kerülje az erősen fűszerezett, sós, fehér cukros, fehér lisztes étrendet, mert ezek izgatják és savasítják a nyálkahártyát

- tejtermékek közül csak a savanyított készítményeket fogyassza, mert ezek nem hurutosítanak
- lehetőség szerint fokozatosan csökkentse a húsfogyasztást, különösen a vörös húsokat. Amit elfogyaszt azt aprítva, párolva készítse el. Ha valaki nagyon „húsos”, inkább a fehérhúsokat javasoljuk (csirke, hal, esetleg pulyka)
- kerülje a túl meleg illetve túl hideg ételek, italok fogyasztását, lehetőleg ne melegítse mikrohullámú sütőben az ételeit, italait (nagyobb energiát igényel a „mikrózott” étel feldolgozása)
- étkezzen naponta legalább akár tízszer, de egyszerre keveset
- kerülje az alkohol, kávé, cigaretta fogyasztását, mert ezek is izgatnak és savasítanak (jótékony hatású, ha a cikória kávé fogyasztására tér át)
- minél kevesebb füstölt húsárut, és adalékanyagokkal, tartósítókkal, színezékekkel készült késztermékeket fogyasszon
Ajánlott:
- az izgató fűszereket leváltani a gyomorműködést segítő gyógyító fűszerekre: borsikafű, tárkony, kapor, hagyma, fokhagyma, petrezselyem, bazsalikom, zeller, zsálya, kakukkfű, édeskömény, konyhakömény, kurkuma, fahéj, szegfűszeg, méz, ánizs.
- gabona kásák lehetőleg napjában egyszeri fogyasztása, zab, köles, hajdina, barnarízs.

Gyomorsav csökkentő kúrák:
Nyers burgonyalé kúra: 2-3 db rózsa burgonyát lereszelünk, levét kipréseljük, esetleg használhatunk gyümölcscentrifugát. 2 hétig naponta éhgyomorra 0,5-1 dl-t igyunk, ha a probléma evéskor fennáll, lehet a főétkezések után félórával is 0,5-1 dl-t inni.
Vöröskáposztalé kúra:
2-3 hétig nyers vöröskáposztalé éhgyomorra 0,5-1 dl. Regenerálja a hámhiányt.
Gördülő kúra:
Kamilla és cickafark teát készítünk. 8 dl vízzel leforrázunk 3-3 csapott evőkanál gyógynövényt. 20 perc áztatás után, műanyag szűrőkén át leszűrjük. Éhgyomorra alkalmazzuk, a következő módon: egy pohárral elfogyasztva jobb oldalunkon fekszünk 15 percig, majd a következő pohár után háton fekve 15 percig s így tovább bal oldalunkra és hasra. A lényeg, hogy a tea a gyomrot körbejárva fejthesse ki gyulladáscsökkentő és sebgyógyító hatását.
Édesgyökér kúra:
2 evőkanál édesgyökeret 10-15 percig főzünk 3 dl vízben. Kortyolgatva langyosan fogyasszuk!

Készítményben javaslatunk:
Coral kalcium termékeket, mely természetes gyomorsav közömbösítő.
Lúgosító kúrák:  Búzafüvet tartalmazó kúrák
Hasznos bélflóra felépítés fontos része a gyógyulásnak: Dr.Hummel Biogél

Megfelelő emésztés segítése: Flora Plus komplex probiotikum, Digest Complex, Probikum 7 forte, Ananász papaya kurkuma

OLIVE LEAF EXTRACT 18% Olajfalevél kivonat: Alkalmas lehet bakteriális, vírusos és gombás fertőzések kezelésére, támogathatja az egészséges bélflóra egyensúlyát.

Gyógytea keverék:
- reflux és vérző fekély esetén (orvosi kezelés mellett): körömvirág, orbáncfű, pásztortáska, fehérmályva, orvosi ziliz
- savtermelést mérséklő, hámosító, gyulladáscsökkentő: orbáncfű, körömvirág, cickafark, akácvirág, apróbojtorján.

Későbbiekben a kúra alatt az egyes alkotóelemek személyre szabottan változtathatók.

Eperjesi Klára fitoterapeuta