Emésztőrendszer támogatása

Szervóra: melyik órában melyik szervünk aktív?

Korábban is írtunk a szervóráról, de lássunk egy újabb cikket:

A hagyományos kínai orvoslás szerint a szerveink meghatározott időben, és sorrendben működnek, illetve pihennek.

Mit jelez a testszag?

Az emberi kapcsolatokban, a vonzásokban és taszításokban igen fontos szerepe van a másik ember illatának. No de mi a helyzet a szagokkal?

Mikor normális, mikor kóros?

Bár az izzadás a szervezetünk természetes védekezési módjának számít, mivel a hőleadásnak, azaz a testhőmérséklet szabályozásának természetes eszköze, a túlzott mértékű verejtékezés (hyperhidrosis) utalhat valamilyen egészségi problémára, sőt egyes krónikus betegségekre is. Az izzadékonyságot előhívhatják például a változókori hormonváltozások, az elhízottság, de a szorongással járó élethelyzetek is.

Ennek az a magyarázata, hogy az életfunkcióink működése közben számtalan biológiai jelenség, tünet, olykor működési zavar léphet fel, s ezek a szervezetünk egészére, így például a verejtékmirigyek működésére is kihatnak.

Fruktóz, azaz gyümölcscukor intolerancia

Előfordult már Önnel is, hogy evett egy kis gyümölcsöt, ivott 1 pohár gyümölcslevet, nagy élvezettel megevett egy szelet sütit, elnyalt egy finom fagyit, és nem sokkal utána heves hasi panaszok jelentkeztek: puffadás, szúró vagy görcsös fájdalom, majd nem sokkal később híg, formálatlan vagy épp hasmenéses széklet ürült. Ha igen, akkor nem kizárt, hogy a bélrendszere túlérzékeny a gyümölcscukorra (fruktózra).


Immun Supreme Powder

12 900 Ft

Immun Supreme Powder komplex algakészítmény

Hatása:

OLIVE LEAF EXTRACT 18%

9 100 Ft

Házipatikába – utazáshoz egyaránt ajánlott!
Az olajfalevél a bibliai idők óta nagyra becsült, antibakteriális, vírusellenes és immunerősítő gyógynövény. A készítmény különleges hatású, növényi alapú, 100 százalékban természetes étrend-kiegészítő, amelyet az Olea Europaea növény válogatott leveleiből készítenek.

A gyömbér, mint gyógynövény

A gyömbér az egyik legkiválóbb természetes görcsoldó és fájdalomcsillapító. A kellemesen csípős, kissé erősebbre főzött gyömbértea csökkenti a bélgázok kialakulását, mivel erjedésgátló hatással rendelkezik. Hasmenés ellen is jó, valamint kitűnő görcsoldó, legyen szó bél vagy menstruációs görcsről. (Fél liter teához kb. 2 dkg reszelt friss gyömbér kell.) Nagyon jó memóriajavító, kiélesíti az érzékeket.

Termékünk: Gyömbér tea instant - Meghűlésre, emésztési gondokra, immunerősítésre

Béltisztítás természetesen

Ha egészségesek szeretnénk lenni és annak is akarjuk érezni magunkat, elengedhetetlen, hogy tisztán és egészségesen tartsuk beleinket is.



Milyen előnyökkel járhat a természetes béltisztítás?

A cukorbetegség megelőzésének természetes eszközei

Elképesztő adat: a világ lakosságának kb. egyharmada szenved diabéteszben, vagy az azt megelőző pre-diabétesz állapotban. Ez a szám néhány évtizeden belül meg is duplázódhat. 

Mit tehetünk ennek elkerülése érdekében? 
Mindenek előtt nagyon fontos egy életmód és személet váltás. A napi rendszeres testmozgás és az étrendünk megváltoztatása szüksége ahhoz, hogy a diabéteszt megelőzhessük. 

Helyes táplálkozással a puffadás ellen

Jellemzően a magas szénhidráttartalmú ételek azok, amik főleg akkor okoznak tüneteket, ha nem rágjuk meg őket alaposan lenyelés előtt.

Tökéletesen azonban nem lehet elkerülni a puffadást okozó ételeket, mivel táplálékunk nagy része okozhat kellemetlen tüneteket. A jó megoldás, ha azokra az ételekre összpontosítunk, amelyek a legkisebb valószínűséggel fognak bántó gyomorpanaszokat okozni.

Íme, 6 táplálékcsoport, amiket nyugodtan fogyaszthatnak azok is, akik hajlamosak a puffadásra.

Herpesz kínozza? Íme néhány ötlet a kezelésére.

Elképesztő de a nők mintegy harmadának minden hónapban a mensturáció időszakában gondot okoz a herpesz.

Mi is ez tulajdonképpen? 

A herpesz egy vírusfertőzés, melyet a megjelenési helyétől függően különböző herpes-vírusok okoznak. 
Az ajkakon a herpes simplex, a nemi szerveken a herpes genitalis, a törzsön és az arcon a herpes-zoster, mely gyerekkorban a bárnyhimlő, felnőtt korban az övsömör okozója. Mivel a vírusok az idegsejtekbe és dúcokban fészkelik be magukat, így könnyen és gyorsan aktivizálódnak különböző élethelyzetek hatására. Ezek lehetnek: legyengült immunrendszer, nagyfokú stressz, erős napfényhatás, fertőző és daganatos betegségek mellék tüneteként is jelentkezhet. 

Oldalak